Iratkozzon fel hírlevelünkre

MISZTRÁL EGYÜTES: A NYUGAT ÉS KORA

verses-zenés előadás a Költészet Napja alkalmából
április 9., 12.50, Somorja, Madách Imre Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium
április 10. 17.00, Pozsonyi Magyar Intézet, Štefánikova (Stefánia út) 1.

misztral

Az 1997-ben alakult Misztrál együttes a magyarországi zenei élet egyik népszerű formációja. Megzenésítéseik forrása a magyar népzenei hagyomány, amelyet gyakran ötvöznek a ma divatos világzenei irányzatokkal.
A Nyugat és kora összeállításban az ún. első nemzedék – Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Juhász Gyula és Tóth Árpád – versei mellett az 1920-as, majd 30-as években indult második és harmadik nemzedék – többek között József Attila, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Dsida Jenő – munkái is szerepelnek. A megzenésített versekhez a költői életutakhoz kapcsolódó és a legendás folyóiratról szóló átkötő szövegek is társulnak.

Az együttes tagjai: Heigl László – nagybőgő, basszusgitár; Heinczinger Miklós – furulyák, klarinét, doromb, fidula, duda, ének; Pusztai Gábor – ütőhangszerek; Tóbisz Tinelli Tamás – gitárok, nagybőgő, ének; Török Máté – cselló, gitár, mandolin, koboz, szájharmonika, tambura, ének

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
21
április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

Hirdetések