Iratkozzon fel hírlevelünkre

Kiállítások

FIATALOK FEKETÉN FEHÉREN
NAPSUGARAS TORNYOK – Sándy Gyula építőművészete
április 3., 17.00, Pozsonyi Magyar Intézet, Štefánikova (Stefánia út) 1.
fff
Az f_f_f 2017 Reischl Gábornak, a Magyar Építőművészek Szövetsége néhai elnökének kezdeményezésére 2006-ban elindított és a MÉSZ által kétévente megrendezett fiatalok_feketén_fehéren program hatodik kiadása. A pályázat célja a fiatal magyar építészek és tájépítészek legjobb eredményeinek bemutatása. Felmérése annak, hogyan működnek együtt, hogyan folytatják a hagyományokat, milyen módon járulnak hozzá egy hely vagy közösség karakteréhez. 
A kiállítást megnyitja: Borsos András építész, a program kurátora 
Együttműködésben a Magyar Építőművészek Szövetségével.
A kiállítás az NKA támogatásával készült.

napsugaras
Sándy Gyula eperjesi születésű építész életútja történelmi korszakokon ívelt át: részt vett a millenniumi kiállítás előkészítésében és a II. világháború utáni újjáépítésben is. Számos nemzetközi tervpályázaton szerepelt sikerrel (Zágráb, Genf, Hága). Épületeinél a tégla- és a kőarchitektúrát alkalmazta előszeretettel. A Magyarországi Evangélikus Egyház főépítészeként 25 evangélikus templom épült föl tervei alapján Magyarországon, a Felvidéken és Erdélyben.
Köszöntőt mond: Varga Mariann (MÉM-MDK, Budapest)
A kiállítást megnyitja: Bodó Péter művészettörténész (Magyar Nemzeti Galéria)
Együttműködő partner: MMA – Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ

A kiállítások 2019. április 26-ig tekinthetőek meg.

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
21
április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

Hirdetések