Iratkozzon fel hírlevelünkre

A TERMÉSZET MAGÁNYOS, ZSENIÁLIS VÁNDORAI

Csontváry Kosztka Tivadar (Kisszeben 1853 – Budapest 1919) – Mednyánszky László (Beckó 1852 – Bécs 1919)
Pozsonyi Városi Galéria, Mirbach-palota, Ferencesek tere 11.

A XIX. és a XX. század fordulójának két, csodálatos életutat megjárt művésze halálának centenáriuma alkalmából nyílik kiállítás Pozsonyban.

Mednyánszky László és Csontváry Kosztka Tivadar egy esztendő eltéréssel születtek Felvidéken, a Kárpátok és a Tátra fenséges vidékén, de míg Mednyánszky László már 18 évesen a Müncheni Művészeti Akadémián tanult, Csontváry majd negyvenéves korában kezdte el ugyanott a művészeti stúdiumokat.  Mednyánszky több ezer festményből álló életművet hozott létre, addig Csontvárytól száznál kevesebb festményt ismerünk – igaz, festői munkássága csak egy évtizedig tartott.

Alkotói hitvallásuk azonban rendkívül közeli volt egymáshoz. Mindketten hittek a természet fenségében, s egy mindenben ott rejlő szellemi/isteni teremtő akaratban. Ezt Mednyánszky bukolikus, sejtelmes, misztikus fényekkel festett erdőivel vagy tátrai tájképeivel, míg Csontváry a „napút” intenzív, világító színeivel festett képeivel jelenítette meg, melyek hol a négy őselemhez, hol kiemelkedő jelentőségű történeti helyszínekhez – Jeruzsálem, Baalbek, Athén, Taormina kötődtek. Sorsuk annyiban is közös, hogy mindketten a társadalom perifériáján, lényegében kiközösítettként éltek. Meg nem értett, zseniális művészetük haláluk után nyert elismerést.

A pécsi Janus Pannonius Múzeum több mint 14 000 művet őrző képzőművészeti gyűjteményéből kiválasztott 16 darab Mednyánszky- és Csontváry- festmény kis számuk ellenére is maradandó élményt adva teremti meg az emlékezés és tisztelgés lehetőségét a szülőföldön.

Kurátorok: Sárkány József és Pusztai Tünde

Kísérőrendezvény:
TÁRLATVEZETÉS Kiss-Szemán Zsófia művészettörténész vezetésével
● március 13., 14.00
Szenior program csak nyugdíjasoknak! Belépő: 1,50 Eur
● március 20., 17.00 
Belépő: 2 Eur
Szlovák nyelvű program.

A kiállítás 2019 március 31-ig tekinthető meg.

Társszervezők: Pozsonyi Városi Galéria, Janus Pannonius Múzeum (Pécs)
A kiállítás Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma támogatásával valósul meg.

CS3

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2019
4
Február
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 1 2 3

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

Hirdetések