Iratkozzon fel hírlevelünkre

A magyar kultúra ezer éve

2018. január 22-én 17.00, a Pozsonyi Magyar Intézet (Védcölöp út 54.) Pozsony

 

Előadók:

Szakolczay Lajos Széchenyi-díjas irodalomtörténész

Faragó Laura népdalénekes, Magyar Örökség-díjas énekművész

 

 farag

 

 

Műsor

Magyar gregorián:
Szent István himnusz…
Ének Szent Imre hercegről…
Szent Erzsébet asszony – felvidéki magyar népdal
Szent Margit imája (részlet Gárdonyi Géza: Isten rabjai c. művéből)

 

Magyar reneszánsz:
Balassi Bálint: Áldj meg minket, Úristen
Magyar rokokó:
Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi ekhóhoz
Damjanich János imája: Szegény Emíliámnak vigaszul

 

Magyar romantika
a 200 éve született Arany János megzenésítéseiből:
Arany János – Petőfi Sándor: A toronyból delet harangoznak
Arany János – Kölcsey Ferenc: Bú kél velem, bú jár velem
Arany János – Amade László: A szép fényes katonának
Istenes versek – énekhangra – a XX. századból:
Ady Endre: Köszönöm, köszönöm, köszönöm
Sinka István: Legyőzhetetlen menekülő

 

Kortárs költők – a népdalok szárnyán:
Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet
Buda Ferenc: Ne rejtőzz el
Lászlóffy Aladár: Ha zúzmarás, ha bánt a tél
Lezsák Sándor: Kedveskedő; Páros táncrend
Nagy Gáspár: Hótalan a hegyek inge
Pilinszky János: Mindig várunk valamire…
Arany János: Nemzetőr dal – magyar népdalra

 


  

 "Ez földön járjunk igazsággal"
        A Magyar Kultúra Napja a Pozsonyi Magyar Intézetben
2018. I. 22-én

1823. január 22-én fejezte be – tisztázta le – Kölcsey Ferenc Csekén nemzeti imánkat, a Himnuszt. Borús nap volt, felhők lepték el az eget?, fényes nap volt, mert a hó világított?, szinte mintegy. Ekkor gyúlt ki igazán az a fáklya, amely azóta is – nyilván az időben visszafelé ugyancsak sugározva – bevilágítja nemzetünket. Noha szomorúsággal, borúval, a sorson és a történelmen számon kérve mindazt, ami gúzsba kötött bennünket, ám a jövőbe látás méltóságával is. Vagyis a megbizseregtető fáklyafénnyel. "Megbünhödte már e nép / A multat s jövendőt!"
 Népünknek, nem csupán a klasszikustól tudjuk, zivataros századai is voltak, sokáig ettük a rabok kenyerét, de ebben a sokszor rácsok, bilincsek szorította helyzetben is ismertük a megmaradás módozatát: a föladás, a meghátrálás – halál! És mi élni akartunk, élni szabadságban! Ha netán kevés volt a kenyér, a szintén tápláló lelki kenyérhez fordultunk: a magyar kultúrához.
  Az irodalomhoz, a képzőművészethez, a színházhoz, a tánchoz, a zenéhez. Ez volt az a hatalmas palota, amely érzékeny műszerként őrizte és továbbadta az Igét. A nyelv, az anyanyelv, a kép, a szobor, a dráma, a muzsika igazságát. Igazságát és kellemét, hiszen a valódi élményben ott az egész sorsverte haza minden öröme és keserve, sőt – ne hangozzék túlzásnak! – az egész emberiség. Összes harcával és háborújával, de mindenkor a jövőbe látás reményével.
 Aki a kultúrával töltekezik – nyilván más nemzetekre is érvényes a mondás –, az gazdag ember. Nekünk pedig bőven van honnan merítenünk. Ha csak az irodalom bajvívóit említjük, akik a nemzet gondját is nyakukba vették – Balassi Bálinttól Petőfi Sándoron  és Ady Endrén át Illyés Gyuláig és Nagy Gáspárig  hosszú a sor –, már előttünk az erkölcs ledönthetetlen oszlopa. Amely több minden mellett attól szikla-szilárd, hogy erősíti a határainkon kívül élő – vagyis az erdélyi, felvidéki, délvidéki és kárpátaljai – magyar írók életműve is.
 Hogyan is mondta Pilinszky János? "A nyelv nem elsőrendűen a nyelvészet, még csak nem is a költészet, hanem az ember megszentelődésének, a szeretet teljességének és kiteljesedésének a gondja." Másik klasszikusunk, Sánta Ferenc pedig gondolataiban szabadságkaput épít. "Mennyi szín van ezekben a szavakban a feketétől az égővörösig és a mindent megérintő világosságig. De nem csupán beteljesít és gyönyörködtet a nyelv, hanem szabaddá is tesz." Ez a szabadság pedig arra ösztönöz bennünket, miként mondotta volt Balassi Bálint, hogy "Ez földön járjunk igazsággal".
 Legnagyobbjaink mindig ezt tették, sokszor az életüket kockáztatva is. Mert az igazság fölemel, bátorrá tesz, ledönti – a századok alatt volt elég bástya – a hazugság falát. Szépségbe bugyolálja, s annak megélésére ösztönöz, életünket. A nyelv, a szín, a forma, a harmónia, a katarzis mind-mind elmaradhatatlan élet-pótlék, kellem javító arkánum.  Általa leszünk többek. Ha számba vesszük a magyar kultúra egymás kezét fogó halhatatlanjait – Berzsenyit, Arany Jánost, Madách Imrét, Jókai Mórt, Krúdyt, József Attilát, Munkácsy Mihályt, Csontváry Kosztka Tivadart, Egry Józsefet, Medgyessy Ferencet, Borsos Miklóst, Erkel Ferencet, Bartók Bélát, Kodály Zoltánt, Dérynét, Blaha Lujzát és Latinovits Zoltánt –, előttünk az a nemzet karakterét is meghatározó értéklánc, amely úgy szabadság-futam, hogy nem akarja letiporni más népek nagyjait.
 "A föld, amelyen sátorát felütötte a magyar, őseinek vérével szentelt föld vala. Kedves tehát, mert drágán vásároltatott" – írta egyik jegyzetében Kölcsey. A magyar kultúra is ilyen kincs. Csak ismételhetjük a Himnusz szerzőjével: "Nyújts feléje védő kart"! 
                                                                                                                                       Szakolczay Lajos


 

 

 

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2018
22
Július
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

Hirdetések